Kicsit most olyan semmilyen viszonyban nem vagyok az írói énemmel, mert a blogomat egy jó ideje olyan minőségin alulinak érzem, viszont újba kezdeni se vagyok eléggé elhivatott, mert több írói nevet is összegyűjtöttem az évek alatt, és úgy mindet akarnám egyszerre, én meg elég nehezen választok… Végül is hogy álljak neki könyvet írni anélkül, hogy tudnám, milyen nevet is képzeljek el arra a bizonyos polcra, nem?
Talán csak én bonyolítom túl mindig, de ha egyéb ötletem akad, általában valami (=nem tudom megfogalmazni, de afféle lelki maszlag) miatt nem tudok nekiállni, hogy leüljek és írjak, vagy pedig ha leírom, a végére sosem érzem közlésre méltónak. Egyszerűen továbbra is végletes vagyok, és csak a zseniális és a kukaförmedvény között mozgok, ha a saját munkáimat kell jellemeznem, és a tökéletes-életem-művéről mindig a förtelmes-kacatra fokozom le őket, aztán csak elbújnak valamelyik mappában, én pedig a létükről is megfeledkezem.
Talán az is a bajom, hogy túlságosan buzog bennem a hatásvadászat, a nagy gondolatok is mind itt kavarognak a fejemben, viszont összekötni nem igazán megy őket.. Ámde mostanság még jobban kedvet is éreztem, hogy megint a nagyvilágba monologizáljak, csak arra várok, hogy a gépem megint használható(bb) legyen. Tudom, hogy ott az okostelefon, okospapucs, meg az Einstein-zokni, de inkább az én jól megszokott HP G62-esem társaságára vágyom a maga zajával, prüszkölésével és minden zúgásával. Hogy csak elindíthassam a zenéimet, és hagyjam, hadd vigyenek a dallamok arra, amerre akarnak, és az ujjaim is gondtalanul verjenek és csapkodjanak a különféle ütemekre.
* ** *
