szombat, július 25, 2015

Az önértékelésről

Legyen az ember egy egyszerű alkalmazott vagy magas célokat maga elé tűző művészlélek, legtöbbünk vágya az elismerés. Keményen dolgozunk nap nap után, hogy az a fránya főnök végre megveregesse a vállunk, elszántan töltjük fel a munkáink az online világ végtelenjébe, várva, mikor figyelnek ránk végre fel... Ezernyinél több példát is felsorolhatunk, és talán nem lódítok, ha azt mondom, minden egyes földi léleknek rettentő jól tud esni, ha akármilyen formában is megdicsérik.

Már gyermeki kortól kezdve figyelemért küzdünk, vágyjunk csupán szüleink elismerésére, később egy nagyra becsült mentor sokat érő szavaira, vagy a "vetélytársunk" méltatására, akire olyan nagyon felnézünk. Egy egyszerű "Jó a ruhád!" is rengeteget tud jelenteni a sokszor szürke mindennapokban, amikor mindenki jobbára csak magával van elfoglalva, illetve azon versenyeznek, kinek szól hangosabban a kúl zenéje az utcán. Mindig úgy gondoltam, egy váratlan bók nagyon feldobhatja az ember napját, s mivel mindig is szerettem örömet szerezni, szívesen dicsérek meg másokat, mert szeretem látni azt a boldogságos mosolyt az arcukon... Ugyanakkor kicsit félek is, nehogy félreértsék, rosszul vegyék a szándékom, esetleg valaki csak zavarba jöhet tőle, így a legtöbb esetben mindig várok egy kicsit, míg legyőzöm a bátortalanságom, és ki merem mondani azokat a szavakat. Pedig azt kívánom, bárcsak mindenki ilyen lenne: őszintén, önzetlenül kedveskednénk egymáshoz – és igen, az egyéb alulfejlett férfiformák csinos nők után történő fütyülése ez alól szigorúan kivétel.

Visszatérve a fő témához, becsvágyónak lenni úgy gondolom, nem bűn. Viszont ha átesünk a ló túloldalára, és a munkánk és saját értékünk mások elismerésében mérjük, az nem csupán az önértékelésünknek tesz rosszat, de akár a saját leleményességünk, a kreatív energiáinkat is elpusztíthatja.

Megint csak magamból indulok ki: gyakran megesett – megesik –, hogy egyszerűen csak elvárom másoktól, hogy felfigyeljenek rám, hogy illessék pár szép szóval a képeim, az írásaim, a rajzaim. Az esetek 101%-ban ezt sose kapom meg, és különösen fáj ez valaki olyan esetében, akire még valamilyen szinten fel is nézek, illetőleg számítana a véleménye.
Észrevettem, hogy butaságot csinálok, hiszen úgy kezdtem osztályozni magam, hogyha nem kapom meg azt a bizonyos elismerést, akkor nem is vagyok jó. Ez pedig őrületes hiba, hiszen hiszem, hogy egy jó művész – lelje bármiben is kreativitását –, nem mások véleményére ad, nem másoktól vár elismerést, hanem önmagának akar megfelelni.

Persze nem azt mondom ezzel, hogy a visszajelzések egyáltalán nem fontosak! De mint mindent, ezt is mértékkel; nem szabad, hogy túl fontosak legyenek számunkra, és letargiába essünk, ha nem kapjuk meg. Úgy vélem, minden földi teremtmény különleges, egyedi értékkel bír, ami nem mérhető szavakban vagy számokban. Egy sikeres művész az én szememben attól sikeres, ha tisztában van önmagával, a képességeivel és az értékeivel, nem száll el magától, ha jó kritikát kap, nem esik depresszióba, ha esetleg rosszat, illetve a negatív kritikák közül is ki tudja szűrni, ami neki hasznos és építő jellegű. 

Várhatunk a vállveregetésre, azokra a bizonyos szavakra és a számokra, és igen, a fellegekbe is repíthetnek, de ha nem is azonnal, mindenképp észre fogod venni, hogy ezek mit sem jelentenek igazán, és ami igazán fontos, hogy önmagad túlszárnyald, ki tudd fejezni, és olyat hagyj hátra a világban, amire elsősorban büszke lehetsz, ami te vagy, és soha senki nem tudta volna úgy csinálni, ahogy te – hiszen erről szól a játék, hogy ne egy népszerű puzzle egyetlen darabkája legyél, hanem egy színes mozaik, kinek párja nincsen.

kedd, július 21, 2015

Íróeszköz: Character Generator

2014 októberében Íróeszköz címmel arról számoltam be, hogy én, mint 21. századi, írni imádó leányzó egészen pontosan mivel is írok. Ezen az ötleten felbuzdulva gondoltam ki egy sorozatot, amiben olyan telefonos és egyéb alkalmazásokat veszek górcső alá, amik egy modern írópalánta számára hasznosak lehetnek, és első sorban amiket én magam is használok nap mint nap, illetve éppen csak megismerkedem vele, de használni tervezem.

Előzőleg a Writing prompts és a Story Plot Generator nevű, angol nyelvű Androidos alkalmazást hoztam el nektek – fejlesztőjük az ARC Apps –, most pedig a Character Generator kerül terítékre, ami szintén ingyenes.

Inspiráció és kihívás

Megérintett a múzsa csókja, és fejedbe szökött a tökéletes novella, regény ötlete. Az ujjaid már viszketnek és bizseregnek, annyira szeretnél belemerülni abba a külön kis világba és nekilátni írni, azonban akad egy bökkenő: kik is lesznek a karakterek?

Ezernyi módon neki lehet állni az írásnak: szánt szándékkal, előzetesen mindent megtervezve, fejedben az összes tárolt információval, mellette mindent lejegyeztél, amire csak szükséged lehet... Ugyanakkor teljesen spontán is megcsaphat minket az alkotás szele; bevillan egy szituáció, egy érzelem, megfog egy hangulat, és egyszerűen írni akarnál, minden előzetes vázlat nélkül, azonnal, de leblokkolsz, mikor a folyamat közben a szereplő egyéb jellemzői kerülnének szóba, hiszen fogalmad sincs, milyen az a karakter egyáltalán. Ilyen esetben, hasra ütésre kiválaszthatunk valamit, és írjuk, ami az eszünkbe jut – én az esetek többségében ezt teszem –, esetleg megállunk pár percre ötletelni, vagy ha semmi elképzelésünk nem akad, kérhetünk más(ok)tól segítséget. Ez az akár a zsebünkben is nyugodtan elférő segítség lehet a Character Generator, amit bármikor nyugodtan elővehetünk, hiszen nem kell hozzá internet, csak egy okostelefon és egy csipetnyi angoltudás.

Külcsín és belbecs

A szóban forgó alkalmazás szemnek kellemes narancs-fehér színárnyalatokban vár minden írást kedvelőt. Ahogy az alábbi képeken is látható, most is főbb kategóriák alapján keresgélhetünk megfelelő karaktert magunknak, ezek pedig a következők: a Külső (Appearance – szem- és hajszín, testalkat), a Személyiség (Personality – belső tulajdonságok, zenei ízlés, hobbi és vallás), Gyermekkor (History – szülői ház, vagy ahol felnőtt, családi körülmények, egyéb gyermekkori események és félelmek), és Család/Karrier (Family & Carrier – jelenkori lakás, karrier és családi állapot).


Szerintem ezek alapján a jellemzők alapján egész jó karaktereket kaphatunk, mindegyik pontról készítettem egy képernyőképet, amit alább megtekinthettek. (Katt a képre, és felugrik teljes méretben.)


Mint ahogy látjátok, a nemek között is lehet választani, ezért úgy hiszem, egész szuperül lett megalkotva ez az app, és sok érdekes találatot kidobhat, köztük olyan párosításokat, amikre talán korábban nem is gondoltál. A frissítés gomb segítségével is könnyedén váltogathatsz a lehetőségek között kedvedre, illetőleg emailben is el tudod küldeni az új karaktered jellemzőit.


A Beállítások (Settings) menüben most sem konfigurálhatunk sok mindent kedvünkre, ugyanis csak az alkalmazás-használatról készülő névtelen adatok elküldéséről dönthetünk, viszont a menüsor bal felső részére kattintva legördül az összes felsorolt szempont, ami meghatározhatja a karaktert, így könnyedén válthatunk egyikről a másikra anélkül, hogy vissza kéne lépni a főoldalra.

Véleményem szerint

Úgy gondolom, megadott kritériumok alapján írni mindig kihívást jelent, és én sosem próbáltam ily módon feltálalt, úgymond kész karakterrel dolgozni, és ezt igen nagy feladatnak gondolom, amivel csakis fejlődhet az ember lánya és fia. Ezért egy próbára mindenképp tudom ajánlani, hiszen ingyenes, és a hirdetések (számomra) nem annyira vészesek, hiszen más alkalmazások esetében olykor egész oldalakat elfoglalnak és vadul bukkannak fel pont akkor, amikor amikor lefagy az alkalmazás, és így "véletlenül" még rá is kattintasz...
A Pro verziót most nem gondolom különösen fontosnak, hiszen amellett, hogy nincsenek hirdetések, csak egy Shuffle gombot kapunk pluszban pár fillérünkért, amivel véletlen sorrendben, random dobálja ki a jellemzőket.


* ** *
Hasznos linkek: