szombat, január 09, 2016

Az író és az álmok

Általában túl aktívnak tűnik az agyam, amint lemegy a nap, nehezen tudok elaludni, sokszor órákon át csak forgolódom, és legrosszabb esetben hajnal 4 körül ér az álom. Ezeken az éjszakákon általában kismillió dolog fut végig a fejemben, sokszor ötletek váltakoznak hipersebesen, ide-oda csapong a gondolat, míg egyszer valahogy sikerül elszenderülnöm. Olyankor pedig...

Az író álmában is ír?

Azt hiszem, az agyam aztán valóban sosem pihen, mert én az alvással járó „megtisztulási, memória törlési” folyamatokat is meglehetősen felszínesen élhetem meg. Az álmaim színesek, pörögnek a jelenetek, egyik fantasy beállításból esek egy másik sci-fi-be, hogy aztán egy történelmi színjátékból térjek éppen magamhoz. Gyakran ébredek sokkal fáradtabban, mint ahogy lefeküdtem, és bár az alva látott és átélt képsorok java részéből egész kis tetszetős sztorikat lehetne kreálni, a bibi az, hogy felébredve full elfelejtem őket; cselekményt, szereplőket, hangulatot, kész mondatokat...

Nem igazán tudom, felidézni, mikor ébredtem rá először, hogy „álmomban is írok”, és az esetek többségében azt hiszem, hogy valóban ébren vagyok, és én most valami remekművet állítok éppen elő. Képzelhetitek az örömöt aztán az arcomon, amikor kótyagosan magamhoz térek az ébresztő émelyítő dallamára – Jegyzet magamnak: cseréld már le!! –, leesik, hogy az előbb végig csak álmodtam, az én szép regényemből pedig nem létezik semmi. Pech!


Mindig is kíváncsi voltam, hogy ez másokkal is megtörténik vajon, illetve pontosítok: biztosra veszem, hogy nem én vagyok az egyetlen, inkább az érdekel, ők vissza tudják-e idézni az önkívületben kreált sorokat, mert én bárhogy is erőltetem magam, sajnos nem sikerül. Arra emlékszem, hogy írtam – még pedig valami igazán jót írtam –, talán egy-két zavaros kép is zizeg a fejemben még ébredés után pár óráig, aztán nyoma vész. Habár nem egészen, mert tudom, hogy minden ott van szépen elraktározva az elmében, csak tudnám. hogy lehetne hozzáférni... Bár azt hiszem, ehhez a mi 10%-os agyhasználati kapacitásunk koránt sem lenne elég, talán fel is robbanna a fejünk.

Először, azt hiszem, csupán jót mosolyogtam magamon, hogy most ennyire velejéig ilyen lelkületű velejéig író volnék, vagy csupán annyira foglalkoztat, hogy nem tudok kikapcsolni álmomban sem – pedig úgy vélem, ez nem lehet az ok, hiszen akkor olyasmit kéne írnom, amivel ténylegesen foglalkozom, és tervbe van véve. Ezek viszont totál új dolgok, annyira, hogy álom közben egyszer csak bekattan a fejembe, hogy „na, ebből de jó sztorit lehetne csinálni”, és akkor szépen neki is állok. Ébredve aztán most már inkább mérges vagyok, és mérhetetlenül sajnálom az elveszett anyagot.


Igazság szerint, még nem jutott eszembe utánajárni,  be van-e jegyezve ez a dolog valahol, és hány írogató emberkével történik hasonló, szóval az is lehet, hogy totál megszokott jelenség. Mindazonáltal nem bánnám, ha valaki végre tényleg kitalálná a gondolatolvasást, agyfeltérképezést, agymentést, nevezze bárminek is, de rendkívül érdekes lenne kimenteni az álmainkat például a fejünkből, hogy aztán szépen elemezgessük őket – ha pedig hozzáférhetnék a kis fantom írásaimhoz is, az aztán végleg csúcsszuper lenne.



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése