Szeretlek éjjel, szeretlek nappal. Mikor a csillagok a lágyan andalgó óceánba csúsznak, mikor a nap parázslik a horizont alatt, én szeretlek.
Szeretlek, amikor mosolyogsz és vidám vagy, szeretlek sikereidben, szeretlek akkor is, ha letérsz az útról és eltévedsz, szeretlek bukásodban.
Szeretlek, mikor felemelsz, szeretlek, ha a mélybe rántasz és magad alá temetsz, ha életet töltesz belém, de még ha ki is szívod azt belőlem, én akkor is szeretlek.
Abszurd módon, távolról szeretlek – mert közelről nem is tudlak –, akkor is ha megríkatsz, ha mással jársz, én haragudni Rád nem vagyok képes, sőt: örülök Neked. Támogatlak lélekben, drukkolok, hogy ő legyen a “Nagy Ő” Néked, bár a szívem kicsit fáj még, én akkor is szeretlek, neki pedig hálás vagyok, hiszen boldoggá tesz – én nem tudnálak, nem vagyok rá képes.
Szeretlek, s jól van ez így; egy hibám van csak, a legnagyobb gyengeségem: hogy én ennyire de nagyon szeretlek, hogy én Téged mindig szeretlek.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése