Az egyik legnehezebb feladat számomra az, hogy találjam meg a helyem a való világban. Mert sajnos a saját világomban sokkal jobban szeretek ellenni, de nem gubózhatok be, nem élhetek a rózsaszín felhők fölött, hiszen már nem vagyok gyerek. Vannak dolgok azonban, amik – mindegy, milyen szám villog a koromat jelezvén – nem látszanak változni évről-évre, s talán soha nem is fognak.
Példának okáért ott van az, amikor is nekem csúcskomolyan melózni kellene a munkahelyemen, elvégre felnőtt, pénzkereső nő volnék, de akkor betoppan hozzám egy srác Amerika kapitányos pólóban, és ne akarjam lemarni róla, mert hát a bennem élő fangirl sosem hal meg. (Jegyzet: Most tényleg nem értem, miért olyan érthetetlen egy pár ismerősömnek, hogy tényleg a pólóra gerjedtem rá, és nem magára a gyerekre.)
Vagy amikor legszívesebben elbújnék az asztal alá, mert odajön hozzám 4-6 tipikus tapló hímnemű, akik vagy valami idióta és eléggé zavaró szöveggel kezdenek el "flörtölni", vagy minden egyéb lenéző megjegyzéssel élvezkednek azon, hogy most fölényben érezhetik magukat velem szemben.
Nem akarom eldramatizálni, hogy de rossz nekem, mert különc vagyok, és az emberek többsége úgy viselkedik, hogy így vagy úgy, de mindig ugyanide lyukadunk ki, hogy rohadtul nem vagyok idevaló, és rohadtul nem tudok beilleszkedni. Az interneten annyi meg annyi zseniális rokonlélekkel lehet találkozni, de mindegyik mérföldekre lakik, ha éppen nem terül közén több óceán, ellenben a körülöttem lévőkkel valahogy sose tudom megtalálni az igazi hangot, és lehet, hogy ez az én hibám, mert túl félénk vagyok kijönni a csigaházamból, de egyrészt minek akarnám elhagyni a komfortzónám, hogy egy kétszínű, hamis csoport tagja legyek, ahol sehogy se érzem jól magam?
Talán az a bajom, hogy nem tudok játszani úgy, mint mások. Én nem tudok manipulálni olyan szinten, vagy hogy csellel érjem el, amit akarok. Talán naív vagyok, és túl őszinte, talán mindig eltaposnak majd és én húzom a rövidebbet, de akkor is örülök, hogy létezik még az a másik lány, aki lehetek zárt falak között, aki úgy igazán én vagyok, nem az a publikus verzió, akit fenn kell tartani mások előtt, aki lehet az az ártatlan, rajongó lélek, aki örömöt tud találni a legapróbb dolgokban, mint hogy elvesszek a társadalomban, miközben azt űzöm, hogy fogadjanak be és szeressenek mindenhol.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése